Ősszel érkezik a Ford Tourneo Custom

Már idén ősszel megérkezik a hazai márkakereskedésekbe a Ford 2014-ig teljesen megújuló haszongépjármű-kínálatának legújabb modellje, a Tourneo Custom, amelynek tanulmányautó változatát a Genfi Autószalonon leplezték le, sorozatgyártásra érett változata pedig a Birminghami Haszonjármű Kiállításon mutatkozott be áprilisban. A nyolc és kilenc üléssel, rövid, illetve hosszú tengelytávolsággal is megrendelhető Tourneo Custom személyautós dinamizmusával, vezetőközpontú cockpit-kialakításával és újonnan formatervezett utasterével a jármű a személyes használatú haszonjárművek, az életstílus-modellek és az exkluzív személyszállító járművek vásárlóit célozza meg.
 
A Ford bejelentette, hogy a dinamikus, új Tourneo Custom még idén megjelenik az európai és egyéb globális piacokon, így várhatóan ősszel megérkezik a magyarországi márkakereskedésekbe is. A stílusos megjelenésű személyszállító jármű koncepcióját rengetegen megcsodálták a Genfi Autószalonon. Az új modell az első abból a sorozatból, amelyekkel a Ford 2014-ig teljesen megújítja haszonjármű-kínálatát. A Tourneo Custom sorozatgyártású változata áprilisban mutatkozott be a Birminghami Haszonjármű Kiállításon.
 
“A látványos, új Tourneo Custom igazi forradalmat robbant ki a Ford haszonjármű-kínálatában.” - fogalmaz ki Stephen Odell, a Ford Európa elnök-vezérigazgatója. “Ez a kívül-belül fantasztikus megjelenésű személyszállító rendkívül praktikusnak ígérkezik a mindennapi használatra, ugyanakkor vezetése is kiváló élmény.”
 
Drámaian újszerű megjelenésével, személyautós utasterével és menetdinamikájával, intelligens technológiáival és alacsony fogyasztásával a Ford Tourneo Custom új dimenziókat nyit a személyszállító járművek kategóriájában. Modern, áramvonalas külsejével a Tourneo Custom ugyanazzal a dinamikus karakterrel bír, ami a kinetikus dizájn elvei alapján megformált személyautókat is jellemzi: a jármű sportos kiállású, vállvonala látványosan emelkedik, trapéz alakú hűtőrácsa és erőteljes lökhárítói pedig szinte vonzzák a tekintetet. A nyolc illetve kilenc üléssel is elérhető Tourneo Custom rövid tengelytávval (a jármű hossza 4,97 méter) és hosszú tengelytávolsággal (a jármű hossza 5,34 méter) is megrendelhető; mindegyik modellváltozat hatalmas teret kínál az utasok és csomagjaik számára. A hosszú tengelytávú kivitel harmadik üléssora mögött egészen rendkívüli méretű csomagtér található. A Tourneo Custom magassága kevesebb, mint két méter, így az autó gond nélkül megfelel a legtöbb parkolóházban használatos magasságkorlátozásoknak.
 
A Tourneo Custom újonnan tervezett, kiváló minőségű anyagokból felépített utastere olyan kifinomult, mint egy személyautó kabinja. A stílusos, jól formázott műszerfal szinte körülöleli a vezetőt, és olyan technológiákat hordoz, amelyek egyértelműen a Ford személyautó-kínálatát idézik. A tág határok közt állítható vezetőülés és kormányoszlop segítségével a jármű vezetője könnyedén kialakíthatja a számára ideális üléshelyzetet. A teljesen új tervezésű hátsó ülések könnyedén, számos konfiguráció szerint beállíthatók, sőt ki is emelhetők az autóból. Az utasokat tágas belső tér és teljes egészében kárpitozott kabin öleli körül.
 
Az autóhoz a Ford 2,2 literes Duratorq TDCi dízelmotorjának továbbfejlesztett változata rendelhető meg háromféle (100, 125 és 155 lóerős) teljesítménnyel. A hatfokozatú manuális váltóművel és széria Auto-Start-Stop rendszerrel felszerelt Turneo Custom átlagfogyasztása vegyes üzemmódban 6,9 l/100 km, CO2-kibocsátása pedig 182 g/km. A Tourneo Custom a Ford új globális padlólemezére épül, ami garantálja az autó agilis viselkedését, élvezetes vezethetőségét és személyautós dinamizmusát, valamint kifinomult gördülési kényelmét és alacsony zajszintjét; a kiemelkedően funkcionális és tartós jármű üzemben tartási költsége alacsony, a két év/50 ezer kilométeres szervizintervallum pedig kifejezetten kedvező.
 
“Az utastér személyautós komfortjához és felszereltségéhez rendkívüli praktikum és alacsony fenntartási költség társul.” – fejti ki Barry Gale, a Ford Európa főmérnöke. “Ez a stílusos, zseniális képességű jármű tovább öregbíti majd a Ford hírnevét, mint olyan gyártóét, amely hosszú távon is megbízható és értéktartó autókat kínál.”
 
A Ford Tourneo Custom – más új Ford haszonjárművekkel együtt – 2012 áprilisában mutatkozik be a Birminghami Haszonjármű Kiállításon. Ugyancsak 2012-ben mutatja be a Ford a nagyobb méretű és nagyobb teherbírású Tranzit-változatokat is. Ezek a modellek a globális piacra készülnek – Észak-Amerikát is beleértve –, és hátsókerék-hajtásúak. Az új Tourneo Custom gyártása 2012 közepén kezdődik a Ford törökországi Kocaeli üzemében, és az autó az év későbbi szakaszában jelenik meg a márkakereskedésekben.
 
Forrás: Ford Public Affairs, Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft.; media.ford.com