Mi az a KEP?

A német „KEP aktuell” és „trans aktuell” magazinpáros minden évben megválasztja saját tapasztalatai alapján az év kisáruszállítóját több kategóriában. Teszik ezt profi háttérrel és tudással. Egyrészt a tesztelők az iparág szakértői, másrészt a lehető legtöbb szituációban kipróbálják a jelölteket, idén például köszönhetően annak, hogy az ADAC thüringiai tesztközpontját használhatták. A zsűri idén 32 főből állt, 600 tesztút alatt összesen 9 ezer kilométert tettek meg a 18 kiszemelt járművel, ez alapján döntöttek 4 kategóriában.

A fő kritériumok a funkcionalitás, a komfort, a menettulajdonságok, a dizájn és legfőképpen a gazdaságosság voltak. A kompakt dobozosok között a Peugeot Bipper lett a győztes, a közepes méretű kisáruszállítók között pedig a VW Caddy-t választották meg a németek győztesnek, immáron hetedik alkalommal.

Ugyanebben a méretosztályban az importjárművek között a Fiat Doblo Cargo diadalmaskodott, míg a 3 tonnáig kitolt következő lépcsőfok már a Mercedes Vitonak, illetve a Peugeot Expertnek kedvezett. A legnagyobbak a 3,5 tonnások esetében szintén a Mercedes került ki győztesen a Sprinterrel, míg a legjobb importnak szintén egy francia, a Renault Master számít a szakmagazin szerint. Külön innovációs díjat kapott a Mercedes Vito E-Cell és a Renault Kangoo Rapid Zero Emission, illetve a csomagküldő-szolgálat UPS is, az elektromossá alakított jellegzetes doboz formájú kiszállítókocsijuk a P80-E kifejlesztéséért.

KEP-választómezők a TC Truck&Cargo®-ban

A hozzáadott keresési mezőknek köszönhetően a futár-, expressz- és csomagszállítási szolgáltatók a "fuvarajánlat felvitel" opciónál megadhatják a pontos be- és kirakodási időszakokat. Ezen felül részletes időbeli adatokat is közölhet. Továbbá az ajánlatok között kívánságunk szerint szűrhetünk expressz fuvarra.

A körzetre keresés használatához elegendő, ha a fuvarajánlat áttekintésénél (1.) a keresési feltételre (ez jelen esetben a kis zászló ikon - 2.) klikkelünk. Kiválasztjuk az adott országot, irányítószámot és maximum 200 km-t adhatunk (3.) meg a kiinduló állomáshoz képest. Lásd nagyobb képen!

 

A célállomásnál is kiválaszthatjuk a körzetre keresés opciót (4.). Itt is meg lehet adni a célállomáshoz képest maximum 200 km-es körzetet (5.). Majd frissítsük az új feltételeknek megfelelően a keresést (6.)! Lásd nagyobb képen!

 


Források: kamionhirek.hu, eurotransport.de, fotó: Thomas Küppers